BISEL mérés pontról pontra

Segítség: Letölthető gyakorlati segédanyag a BISEL mérésről

I. A MINTAVÉTEL FOLYAMATA

A minőségre vonatkozó adatok összehasonlíthatósága érdekében a mintavételi módszert és a mintavétel végrehajtását amennyire csak lehetett szabványosították.

A mintavétel célja a vizsgálati helyre legjellemzőbb, legváltozatosabb makrogerinctelenek összegyűjtése. Ennek elérése érdekében az összes megközelíthető élőhelyet, illetve mikrobiotópot meg kell vizsgálni. Ez alatt értjük a vízfenék altalaját (homok, iszap, kő), a makronövényzetet (úszó, víz alatti, kiemelkedő), a víz fölé nyúló fák elárasztott gyökereit és az összes többi, természetes és mesterséges, úszó, vagy elmerült anyagot a vízben. A sikeres mintázás követelménye az aktív és intenzív mintagyűjtés, amelyet mintasorozatonként ugyanaz a személy végez.

Összehasonlítható eredmények elérése érdekében a mintavételnek egy 10 - 20 méteres folyószakaszt kell lefednie, és meghatározott ideig kell tartania: a 2 méternél nem szélesebb folyók esetében 3 perctől egészen a szélesebb vízfolyásoknál kívánatos 5 percig. A mintavétel időtartama intervallumokra osztható annak érdekében, hogy az adott hely minden jellemző élőhelyét meg lehessen vizsgálni.

A makrogerinctelenek gyűjtése szabványos, fémkeretes, kúp alakú kézihálóval történik. Mivel a kézihálós eljárás nem minden élőhelyen alkalmazható egyaránt sikeresen, ezért a mintavétel történhet az állatok kézzel történő megfogásával, illetve csapda használatával is.

Az élőlények elkülönítése részben a helyszínen is elvégezhető, de jobb, ha a laborban történik. A helyszínen amennyire csak lehetséges meg kell tisztítani a mintát az iszap nagy részétől, a kövektől, levelektől, törmelékektől.
A durva anyagok 0,5-20 mm lyukbőségű szitasorok használatával is szétválaszthatók. A minta precíz szitálása és az élőlények osztályozása a laborban történik. Először a mintát leöblítjük és egymásra helyezett különböző lyukbőségű szitákon (10 mm, 5 mm, 2 mm, 1 mm, 0,5 mm) vízsugárral lemossuk. A durva törmeléket kiszedjük, és minden szitából a fennmaradt élőlényeket fehér műanyag (30 x 50 cm) osztályozótálcákra helyezzük. Az osztályozótálca alja négyzetekre van osztva azért, hogy elősegítse a gyűjtött minták módszeres vizsgálatát.
A mintában talált makrogrincteleneket csipeszekkel és beépített világítással rendelkező nagyító segítségével szétválogatjuk. Az élőlényeket 10-25 ml-es flakonokba helyezzük, és nagyjából elvégezzük a csoportosításokat is a fő taxonómiai csoportok szerint.

II. AZ ÉLŐLÉNYEK AZONOSÍTÁSA

A szétválasztást követően a makrogerincteleneket 10-50-szeres nagyítású sztereomikroszkóp alatt megvizsgáljuk. Az azonosítás célja az, hogy meghatározzuk a mintában lévő rendszertani egységek számát és a legérzékenyebb faunacsoportok jelenlétét.

A Belga Biotikus Index használatakor a rendszertani csoportok a korábban kijelölt taxonómiai egységeknek felelnek meg. Következésképpen a rendszertani egységek azonosítása csak egy bizonyos gyakorlati mélységig történik.
Taxonómiai csoportok A rendszertani egységek meghatározási szintjei

Természetesen, hogyha lehetséges és van biológiai szempontból értelme – és még elegendő idő is áll rendelkezésre –, akkor a fajok szintjén való azonosítás is hasznos lehet. A részletesebb meghatározás arra szolgálhat, hogy olyan biotikus index számításokat is elvégezzünk, amelyekhez a fajok nincsenek besorolva különálló rendszertani egységekbe.
A taxonómia fenti mélységben történő használatának megvan az az előnye, hogy elősegíti az azonosítást, kiküszöböli a különböző személyek által elkövethető hibákat és javítja a biológiai értékelés pontosságát. A módszer egyszerűsége lehetővé veszi, hogy viszonylag sok mintát rövid idő alatt tudjunk feldolgozni.

Végül meg kell említeni azt, hogy azokat a rendszertani egységeket, amelyeket egyetlen egyed képvisel, nem vesszük figyelembe a biotikus index kiszámításánál, hiszen ezek előfordulása véletlen is lehet. Ettől függetlenül szükséges minden rendszertani egységet feljegyezni, amelyet akár egyetlen példány képvisel.

III. A BELGA BIOTIKUS INDEX KISZÁMÍTÁSA

A biotikus index meghatározás a táblázat alapján történik. A vízszintes beosztás a megfigyelt faunisztikus csoportoknak felel meg, 1-től 7-ig sorba rendezve a csökkenő környezeti igényeknek, illetve a szennyezettséggel szembeni tűrőképesség növekedésének megfelelően. (1. oszlop)

A legérzékenyebb csoportok, mint a Plecoptera, a külső vázzal rendelkező Trichoptera és Ephemeroptera a táblázat felső szintjén találhatók. A legnagyobb tűrőképességgel rendelkező fajok a táblázat alján szerepelnek, pl. Tubificidae, Chironomidae thummi - plumosus csoport, Syrphidae (Eristalinae). A középső csoportok a Gammaridae, Asselidae, Sphaeridae és Odonata.

Az első három csoportnál (1-3 sor) szükséges azt tudni, hogy a mintában 1, vagy több rendszertani egység van-e jelen. (2. oszlop) Az adott esettől függ, hogy az első, vagy második sort választjuk-e.

A függőleges oszlopok a taxonok változatosságát mutatja, azaz a mintákban talált taxonok számát jelzik. A sor és az oszlop metszéspontja adja a biotikus indexet az adott mintavételi helyre vonatkozóan. Azt a sort választjuk ki, amely a legjobban utal a legérzékenyebb faunacsoportok jelenlétére az adott mintában. A biotikus index 0-10 közötti értékű lehet. Minél magasabb az érték, annál érzékenyebb csoportok és rendszertani egységek vannak jelen a vizsgált vízben. A legalacsonyabb biotikus indexet 0 (nagyon nagy szennyezettség) akkor kapjuk, ha az Eristalinae csoport kivételével minden csoport hiányzik.

IV. A BIOTIKUS INDEXEK ÉRTELMEZÉSE

Általában a legmagasabb biotikus index (10) a jó vízminőségre, illetve a szennyeződés hiányára utal (2 Plecoptera nemzetség, és 16 vagy több taxonómiai egység). Ahogy az index értéke csökken, úgy romlik a vízminőség.
Ha a biotikus index 5 vagy annál kevesebb (a fekete vonalat nézve a 3. táblázatban), az nem csak azt jelenti, hogy a víz szennyezett, hanem azt is, hogy kritikus szintet ért el. A biotikus index 10-ről 7-re való csökkenése azt jelenti, hogy bizonyos mértékű szennyeződés van jelen a vízfolyásban még akkor is, ha abszolút értelemben a szennyezettség mértéke esetleg minimális.

Az eredmény szintetizálása céljából, a 10 index 5 vízminőségi osztályba sorolható, amelyeket különböző színekkel lehet megjeleníteni. A 0 érték, amely a bioindikátorok teljes hiányát mutatja, fekete színnel tűntethető fel.

V. MAGYARORSZÁGON A BISEL KÖRNYEZETVÉDELMI ORSZÁGOS PROGRAM CÉLJA

1. A bioindikáció középiskolai oktatásban való használatának elősegítése. Ezáltal a diákok terepi tapasztalatainak bővítése, érzékenyítés a természet élőlényeinek sokszínűségére, a környezetért való felelősségérzet kialakítása.
2. Az Internet használatának a biológia és a szakmai (környezetvédelem, erdészet, stb.) oktatásban való támogatása.
3. A középiskolai környezeti nevelés számára egy olcsó, tananyagba illeszthető és rendkívül hatékony módszer népszerűsítése.
4. Ma már nélkülözhetetlen szakmai ismeretek nyújtása a szakképzésben.
5. Bioindikációs oktatási modul kidolgozása a középiskolák részére.
6. Bioindikációval foglalkozó akkreditált tanártovábbképzés alapítása és indítása

készült:
a Comenius 3.1 European In-service Training Project és a Socrates Educational Programme (1995-99) támogatásával

szerzők:

• Niels de Pauw - Universitet Gent (B)
• Dirk Van Damme - Universitet Gent (B)
• Danny van der Veken - Sint-Dimpnalyceum (B) és Nieuwe Media School (B

magyar változat:

• Tausz Marcell
• Borsos Sándor
• Borián György † (1959-2012)

A Víz, tiszta víz verseny egyik vizsgálatot bemutató videója:

További videókból itt lehet böngészni

Események

Friss hírek

Galéria

Previous Next

Címkefelhő