123 éve ünnepeljük a madarak és fák napját

A böjti réce a récefélék családjába tartozó, viszonylag kis termetű vízimadár. Magyarországon szórványos fészkelő, tavasszal a böjti szelekkel érkezik. Eurázsiában és Afrikában fordul elő, különösen a mocsaras, sekély vizű területeken. Hazánkban egészen 2004-ig vadászható volt, de állományának csökkenése indokolttá tette természetvédelmi oltalmát, így 2008-tól védett, jelenleg fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Megjelenés

A böjti réce hímje jellegzetes színű és mintázatú, míg a tojók sokkal szerényebb megjelenésűek. A gácsérok (hímek) nászruhában feketésbarna fejtetővel és fehér szemöldöksávval rendelkeznek, mely a szem mögött folytatódik, egészen a tarkóig. Háta szürkésbarna, a tollak szegélyei világosak, hasoldala fehéres. Szárnytükrén zöldesszürke sáv húzódik fehér szegőkkel. A tojók és a fiatal egyedek háta szürkésbarna, szemsávja sokkal halványabb, mint a hímé, begye sárgásfehér. A faj kisméretű, testhossza 37-41 cm, szárnyfesztávolsága pedig 59-67 cm.

Elterjedés

Eurázsiában fészkel, Délnyugat Angliától egészen a Csendes-óceánig, elsősorban az európai lomb- és elegyes erdők, továbbá az ázsiai erdőssztyepp- és sztyepprégiókban. Az elmúlt évtizedekben az elterjedési területe észak felé tolódott el. Vonuló madárfaj, a telet Afrikában a Száhel-övezetben, valamint Ázsiában (India, Délkelet-Ázsia, Új-Guinea) tölti.

Táplálkozás

Előszeretettel táplálkozik sekély tocsogókon, főleg magokat, zöld növényi részeket és gerincteleneket fogyaszt. Táplálékának jelentős részét teszik ki a különböző rovarok, lárvák, férgek és csigák, amelyeket a sekély vízben keresgél. Emellett algákat és vízi növények leveleit is fogyasztja.

Élőhely

Leggyakrabban a szikes síkvidéki mocsárréteken, a nedves réteken, a szikes tavakon, a nyílt vizekkel tarkított és ritkás növényzettel benőtt tocsogókban, a kubikgödrökben és az elöntött mezőgazdasági földeken telepszik meg. Vonuláskor is hasonló élőhelyeken jelenik meg, de előfordul a mély vizű tavakon és folyókon is. 

Költés

Fészkeléskor előnyben részesíti a sík vidéki nyílt vízfelülettel rendelkező mocsarakat és mocsárréteket, szikes tavakat, nedves réteket, a halastavi költése ritka. Hazánkban főleg a Dunántúlon a Fertő térségében, a Kis-Balatonon, a Balaton déli partja mentén, a Duna-Tisza közében a Kiskunsági szikes tavakon, a Tiszántúlon a Hortobágyon, a Bihari-síkon és a Bodrogzugban jellemző fészkelő. Áprilisban gyakran látható, ahogy a tojót több kerregő hangokat hallató gácsér követi, a gyakori irányváltásokkal tarkított kergetőző nászrepülés igen látványos. 

A költéshez április közepén fog hozzá, a fészek néha akár száz méterre is lehet a víztől, általában középmagas növényzetben.  A pehelytollakkal vastagon kibélelt kis mélyedés a fészek, amin a tojó egyedül kotlik, a gácsérok májusban általában már a vedlőhelyre vonulnak. A fészekaljak 6-13 tojásból állnak, a kotlási idő 22-23 nap. A fiókák fészekhagyók, a rövid száradás után anyjuk rögtön a vízhez vezeti őket. Röpképességüket 5 hetesen érik el, a családi kötelékek ekkor fel is bomlanak. 

Vonulás

Ritkán már február végén megjelenik, de általában március első hetében érkezik vissza telelőterületéről. A vonulás március utolsó harmadában a legerősebb, április közepétől csökken a számuk és ezután már csak a fészkelők láthatók. Őszi vonulása már augusztusban megkezdődik és jellemzően szeptember végéig az átvonulók zöme elhagyja a Kárpát-medencét. Érdekesség a gyűrűzési adatbankból, hogy a hazánkban gyűrűzött példányok közül a legtávolabbi böjti réce megkerülés Szenegálban volt, 4840 km-re a gyűrűzési helytől. 
 

Állománynagyság

A böjti réce világállománya 870-933 ezer, az európai 352-525 ezer, a hazai 500-700 pár közé becsülhető. A világállománya, európai és hazai állomány is csökken. A fészkelők mennyisége részben a tavaszi pusztai vizek nagyságától függ, a szárazabb tél és kora tavasz után kevesebb a költő madár. 

Veszélyeztető tényezők 

Legfontosabb veszélyeztető tényezője a fészkelőhelyek csökkenése (lecsapolás, kiszáradás). A folyószabályozásokkal és csatornázással kiszárított Alföldön jelentős mértékben csökkent a vizes élőhelyek száma és kiterjedése, a meglévőket pedig jelentős mértékben sújtják a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai (elsősorban a csapadékeloszlás változása). A fészkelőhelyek nem megfelelő kezelése (cserjésedés, legeltetés hiánya) tovább csökkenti az alkalmas fészkelőhelyeket. A költéseket sok esetben meghiúsítják a fészekpredátorok (róka, borz, vaddisznó, aranysakál, varjúfélék), a vonulási útvonalakon pedig a vadászat jelent közvetlen veszélyt.

Védelem

Fészkelése elsősorban a meglévő vizes élőhelyek helyreállításával biztosítható, mely magába foglalja az Alföld vízháztartásának rendezését (funkció nélküli csatornák felszámolása, belvizes területek művelésből való kihagyása, vízvisszatartás, természet- és klímavédelmi víztározás). A konkrét fészkelőhelyeken gondoskodni kell a vadászható fészekpredátorok gyérítéséről, a fák és cserjék eltávolításáról a vizes élőhelyek közeléből, valamint a megfelelő legeltetéses élőhelykezelésről (nyílt vízfelületek kialakítása, helyenként avas, magasabb növényzet meghagyása).

A korai juhar az Év Fája 2025-ben

Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája szavazás célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés az erdész szakemberek és a szélesebb nagyközönség számára egyaránt. 2025-re a megtisztelő címet a szavazatok alapján a korai juhar (Acer platanoides) nyerte.

Fotó forrása: MTVSZ/Facebook

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül az Év Fáját szavazással választják meg. Idén október 29-től november 20-ig lehetett szavazni az Év fája tematikus honlapon a jelöltekre, melyek a kecskefűz, a korai juhar és a rezgő nyár voltak.

Összesen 2248 szavazat érkezett be. Az első helyet 825 szavazattal a korai juhar, a második helyet 739 szavazattal a rezgő nyár, míg a harmadik helyezést 684 szavazattal a kecskefűz nyerte el.

A laudációban a szervezet kiemelte, hogy a korai juhar a hegy- és dombvidékek üde erdeinek elegyfája, lombfakadás előtti, korai virágzása árulja el jelenlétét. Alföldi területeinken szívesen költözik be az alsó lombszint nélküli természetszerű állományokba.

A korai juhar Európa-szerte elterjedt, dombvidéki és középhegységi fafaj, amely hazánkban is őshonos. Ez a gyors növekedésű, közepes termetű fa akár 25 méter magasra is megnőhet, és fontos szerepet tölt be erdeinkben, parkjainkban egyaránt. 

A korai juhar (Acer platanoides) jellegzetes megjelenésű fa, amely erdei környezetben egyenes, hengeres törzset nevel, míg szabad állásban zömökebb törzsű, gömbölyded koronájú. Magyarországon leggyakrabban a gyertyános tölgyesek elegyfájaként fordul elő. Bár gyorsan növekszik, élettartama viszonylag rövid, 100 évnél idősebb példányai ritkán fordulnak elő.

A fa gyökérzetének fejlődése érdekes képet mutat. "Fiatalon szívgyökérzet jellemzi, ebből később erőteljes támasztó és felszívó gyökérrendszert fejleszt" - magyarázzák a szakértők. Kérge fiatal korban sima és szürke, idősebb korára sötétebb színűvé válik, hosszanti repedésekkel.

A korai juhar nevét tavaszi virágzásáról kapta. Sárgászöld virágai röviddel a lombosodás előtt jelennek meg, értékes táplálékforrást biztosítva a méheknek. "Virágai értékes méhlegelőt jelentenek, a méhcsaládok kora tavaszi fejlődését segítik elő" - hangsúlyozzák a méhészek.

A korai juhar mérsékelten melegigényes és közepesen árnytűrő faj. Sarjadzóképessége közepes, a sebzéseket nehezen gyógyítja. Lehullott lombja pozitívan befolyásolja az avarbomlást és az erdő tápanyagforgalmát.

A fa sokoldalúan hasznosítható. Szép alakja és lombozata miatt parkokban, fasorokban és utcafásításokban is kedvelt. Kertészeti változatait előszeretettel ültetik. Az iparban is felhasználják: "Rózsaszín árnyalatú, kemény, nehéz fája alig zsugorodik, ezért a bútoripar hasznosítja" - jegyzik meg a faipari szakemberek.